Kísérleti Adás

Madách Színház: Én, József Attila (Attila szerelmei)

Címkék: Madách Színház, József Attila , Garamvári Gábor, fotó, színház

Akadnak olyan különös pillanatok az emberiség történetében, amikor zseni születik. 1905. április 11. ilyen pillanat volt, ezen a napon született József Attila a költő, a géniusz. Méltatlanul rövid élete korántsem jelenti, hogy életműve befejezetlen maradt volna. Harminckét évét olyan teljességgel élte, mintha tudta volna, hogy neki csupán ennyi adatott.

Nekünk, szerencséseknek ezúttal sokkal több jut Attilából, mert új musicalünk az egyik legnagyobb magyar költő életének sorsdöntő fordulatait eleveníti fel és varázsolja színpadra. Felidézzük Attila életének első és utolsó szerelmét - Vágó Mártával és Kozmutza Flórával. Megelevenedik a 20-as és 30-as évek budapesti irodalmi élete, a barátság Illyés Gyulával és tanúi lehetünk a nagyszerű József Attila versek születésének.

Zene: VIZY MÁRTON
Szöveg: TÓTH DÁVID ÁGOSTON
Színpadra alkalmazta: SZIRTES TAMÁS és SZENTE VAJK

musical

Ezt a darabot irodalmunk tényleges szereplői és azok sorsa ihlették.
A részleteket azonban sokhelyütt a szerzők és a műfaj igényei alakították.

Bemutató: 2012. február 10. és 11.

Fotók: Garamvári Gábor

A teljes képanyaghoz kattints a továbbra:

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Ha tetszik az oldal:

Színház

Címkefelhő

Testi Egyenleg Ska Kollektíva, Fran Palermo, Kamra, Specko Jedno, 1. Színházi Kádfürdő Fesztivál, 19. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál, 2011, 22. MEDIAWAVE Nemzatközi Film és Zenei Fesztivál, A fotóművészet születése, A kétszereplős darab, A magyar Belmondót, A mi osztályunk, A TANÍTÓNŐ, A Varázshegy, A38 Hajó, A38 kiállítóhely, acb Galéria, Acid Mothers Temple (J), adománygyűjtés, ADVENT, AEGON-est, After Crying, Agatha Christie, Alexandra könyváruház, Amadinda együttes, anamnesis, Andaxínház, Art Project, Arthur Miller, aukció, Ausztria, Az isteni Sarah, B55 Galéria, Bajor Gizi Színészmúzeum, Bakelit, Balla András interjú Szondy Melinda Kísérleti Adás, Batykó Róbert, Belvárosi Színház, bemutató, Biró Roland, Bodnár Erika, Bodó Viktor, Bolha a fülbe, BolykiSoul&Gospel Kórus, Brazília, Bródy Sándor, Budafoki Dohnányi Zenekar, Budapest Tánciskola, Budzillus , Bán János, Bárka Színház, Bécs, Colours Fesztivál, Corvin negyed, Csónak , Danube Flow, Domaniczky Tivadar (VII Network), DOVIN Galéria, Dürer Kert, East Balkán, Egérfogó, Elevate fesztivál, Első Minifesztivál, ELTE Egyetemi Könyvtárának Díszterme, Equus, Erdély, Erkel Színház, Európa Kulturális Fővárosa, EUShorts Fesztivál, Fahrenheit 451, Fekete Attila, Ferenczy István Vizuális Műhely, fesztivál, film, Fish!, fotó, fotók, fotókiállítás, Franciaország, FreshFabrik, fót, Füge Produkció, Fülöp Gábor, G.B.Shaw, Galeria Neon, galéria neon, Garamvári Gábor, Georges Feydeau, Gerhes Gábor, Google, Granell, György Ádám, Gárdonyi Géza Színház, Gödör Esszencia, Gödör Klub, Hamlet, Haumann Péter, Hello Wood, Helmut Krausser: Bőrpofa, Henrik Ibsen, Horog Sára , Hovatovább Fesztivál, Hunkies Társaság, Háy Gyula, Hússtruktúra , I. Szobaszínházi Fesztivál - Gyöngyös, Ibusár, Instant, interjú, interjú Lóránt Attila, Iparművészeti Múzeum, Isztambul, Jane Birkin (F) , JEAN RACINE: BERENICE/EGY KIS MARIVÓ, John Murrell, Jászai Mari Színház, József Attila , Kaiser Ottó, Kamra, KARNYÓNÉ-GYAKORLATOK, Katona József Színház, Kiscsillag, Kispesti Kisszínház, kiállítás, Kolozsvári Állami Magyar Színház, KoMa Társulat, koncert, konzultácó, Kopaszkutya Kettő, Korpás Éva, Kovács Gerzson Péter, Kovács Tamás, Kováts Adél, kritika, Kultography.hu, kultúra, képriport, Kötetbemutató, Labdarúgó Euróba-bajnokság, Laboratorium Anime társulat, Lajkó Félix, Liliom, Ljudmila Ulickaja, Lonely Planet, Madách Színház, Magna Cum Laude, Magyar Filmszemle, Magyar Állami Operaház, mai manó ház, Maladype Színház, Malek Andrea, Malomudvar Színházi Műhely, Maratoni tánc, Marjai Judit, Michael West, Millenáris Fogadó, Mizantróp, mobiltelefon, Mohács, MOJSZEJEV, Molnár Ferenc, MU Színház, Mulatság, multiexpozíció, múmia, MúzemCafé, MúzeumCafé, Művészetek Palotája, MűvészetMalom, Művésztek Palotája, Nemzeti Színház, Neoangin aka Jim Avignon (D/USA) , Neon Galéria, Náthán gyermekei, Néprajzi Múzeum, Néprajzi Múzeum divatbemutató ékszer pályázat, Oberon világai 8., Odeon Lloyd Mozi, Omega (egyuttes), Operaház, Orfeum, Orlai Produkciós Iroda, Pannonia Allstars Ska Orchestra, Pannónia Fesztivál, Parti Nagy Lajos, Peer Gynt, Pelsőczy Réka, Pillantás a hídról, Polar Beat pres. Hurra Torpedo (NO), Polgár Galéria, portfolió, Presser Gábor, programajánló, Prospero könyvtára, Protokoll, Próféták, Pécs, Pécsi Sándor, Radikális Szabadidő Színház, Radnóti Színház, Rajkai Zoltán, RaM Colosseum, Riviéra, Robert De Niro, Roma Művészeti Fesztivál, RÖVID, Sangre Nueva & Jóvenes Flamencos, Sebestyén Márta, Sings Serge Gainsbourg – Via Japan, Slavomir Mrozek, Sumonyi Zoltán, Szabadesés, Szacsvay László, Szent Johanna, Szirtes Edina Mókus, Szkéné Színház, Szondy Melinda Kísérleti Adás kritika Katona József Színház Moliére A mizantróp, szputnyik hajózási társaság, Szurcsik János, Szépművészeti Múzeum, Szépművészeti Múzeum iPad múmia, színház, Színház- és Filmművészeti Egyetem, színház- és filmművészeti egyetem, SzólóDuó 2012, Takátsy Péter, Tallinn, Tasnádi István, Tennessee Williams, Thomas Mann, Thália Színház, Titanic filmfesztival, TranzDanz, tárlatvezetés, Térey János, Tóth Krisztina, Török Ferenc, Ujlaki Dénes, Ulrich Hub, Urbán Ádám cirkusz képriport, utazás, Vachter János, VESZPRÉMFEST2012, videó, videóklip, Virágos Magyarország, VIZA (US), Vágyvillamos, Vígszínház, Vízraktér, vörös, William Shakespeare, World Press Photo, World Press Photo Néprajzi Múzeum kiállítás, Woyzeck, zene, Írók Boltja, Ódry Színpad, Ördöglakat, Örkény 100, Örkény István Színház, Öt Templom Fesztivál, Új Színház, ŐS MINI 1971 - 2011

Kísérleti Adás

Elsősorban a kultúrát szeretnénk minél szélesebb spektrumban közvetíteni, mellette tehetségesnek ítélt embereknek publikálási lehetőséget biztosítani.

Kísérleti Adás

Ha kérdésed van, vagy észrevételed, vagy szívesen publikálnál a Kísérleti Adáson, írj nekünk: kiserletiadas@gmail.com

Ország: Magyarország
Település: Budapest
Link: kiserletiadas.postr.hu

Figyelmeztetés A Kísérleti Adás tartalmának írásbeli engedély nélküli újraközlése bármely portálon, internetes fórumon, blogon, illetve intézményi és privát honlapon szigorúan tilos, mert törvénybe ütközik, s így azonnali és automatikus jogi következményekkel jár. Kizárólag hivatkozás elhelyezésekor használható fel a szöveg, de akkor is csak a bevezető rész (lead) végéig, illusztráció nélkül. All rights reserved.

eXTReMe Tracker