Kísérleti Adás

DOVIN Galéria: Beszélő 1 - az ex-ügynök és az ex-célszemély

Címkék: DOVIN Galéria

Baglyas Erika Bunker című kiállítása a Kádár-korszak mindenkire kiterjesztett monitoring rendszerét szimulálja korunk technokrata megfigyelőeszközeivel egy központi épített létesítményre zoomolva. A kiállításhoz két beszélgetést kapcsolunk Beszélő 1 és Beszélő 2 címmel: az első kiadás a rendszer által kompromittáltak szubjektív tényszerűségén keresztül, a második pedig a művészeti diskurzus absztrakciós sémáira reflektálva foglalkozik a kádári szociális terekkel.

 

 

Beszélő 1 - az ex-ügynök és az ex-célszemély

 

A nyilvános beszélgetés keretében egy volt megfigyelő és egy volt megfigyelt beszélget egymással a rendszerváltás előtti évtizedekről, a Kádár-rendszer Állambiztonsági Szervezetének működéséről, egy ügynök beszervezéseinek körülményeiről, egy megfigyelt sejtéseiről, saját szerepükről, helyzetükről, választási lehetőségeikről, a kommunista diktatúrához való akkori és jelenlegi viszonyukról: az életükről.

 

A beszélgetés célja az, hogy a sok közül két olyan ember, akik ennek a diktatúrának az elszenvedői voltak saját tapasztalataikat a nyilvánosság előtt megoszthassák egymással és velünk, a hallgatósággal; így téve átélhetőbbé az ember mindennapi létkérdéseit, dilemmáit a magyar történelem megfélemlítéssel, elfojtással, és elhallgatással traumatizált időszakában.

 

Az eddig teljesen zárt épített teret, a Bunkert, ez alkalommal megnyitjuk, a néhai megfigyelő és megfigyelt a Bunker belsejében, a nézőtől elzártan foglal helyet, és kommunikál egymással. A beszélgetést folytatók nem látják a közönséget, a közönség pedig csak közvetve, vetített képen figyelheti a diskurzust és mikrofonról kihangosítva hallhatja a párbeszédet. A kettőjük beszélgetése akkor ér véget, amikor ők ketten úgy döntenek, itt és most nincs több mondanivalójuk egymásnak.

 

Ekkor kijönnek a Bunkerből, interaktívvá válik az esemény, a közönség bármit kérdezhet tőlük, így folytatódhat, immáron közösen a Beszélő 1.

 

Az eseményt videóra rögzítjük.

 

időpont: 2012. május 21. 18h

helyszín: DOVIN, H-1052 Budapest, Galamb u. 6.

 

a kiállítás május 23-ig meghosszabbítva

Komment 0 | Reblog! 0 |

MOST! Malek Andrea koncertek a pesti Orfeum színpadán

Címkék: Malek Andrea, Orfeum

                                                      MOST!

Malek Andrea koncertek a pesti Orfeum színpadán

 

2012 május 30. 21.00

Orfeum, a pesti mulató

(1073 Budapest, Erzsébet krt. 43-49.)

 

Önvallomás:

 

Ha valamit megtanultam Ausztriában, az az, hogy „egyedül nem megy“... !

Sokat dolgozom színházi „csapatban“, ahol a közös érdek: a produkció minősége és sikere a legfontosabb. Megértettem, hogy csak szeretetből születhetnek a jó dolgok, és ott hittem el először, hogy tényleg lehet örülni más sikerének.

 

Azóta vonzom magam köré az embereket a legkülönbözőbb helyekről és műfajokból, és alig várom, hogy együtt játszhassunk, énekelhessünk valahol...

 

MOST(!) alkalom nyílik rá, hogy én is állandó háziasszony lehessek az Orfeumban.

A „MOST!“ koncerteken mindnyájunk kedvenc dalai hangzanak el (szerencsére sok ilyen van), amelyeket imádunk, és rólunk szólnak.

Minden est más stílusban: disco, pop, musical, jazz, rythm and blues vagy  sanzon.

Minden koncerten más a vendégem, más a zenekar összeállítása.

 

De ne vágjunk a dolgok elébe:

 

MOST! BOSSA NOVA

 

Május 30-án, kényelmes fotelokban, gyöngyöző koktéllal a kézben, együtt ünnepelhetjük a nyár kezdetét, és a zenét!

A simogató, vérpezsdítő latin, és hazai örökzöldeket kiváló, és sokoldalú kollégámmal,

az X-Faktor idei győztesével, Kocsis Tiborral közösen adjuk elő.

 

A zongoránál Révész Richárd, gitár- Dajka Krisztián, basszusgitár, bőgő - Frey György

és a doboknál - Kaszás Péter.

 

                                      Jó szórakozást kívánok:

                                                                  Malek Andrea

Bővebb információ: www.orfeumclub.hu

Komment 0 | Reblog! 0 |

New Brazilian band has gained Highlights on several sites and on MTV in England.


 

With a serious smooth and imperative vocal by Enio Torres, Granell has outstood in the alternative Brazilian market by blending an array of a good taste and harmony. A bass loaded with the Grooving, rock drums and a guitar full of harmony and precision will make Granell your next favorite band. We have been on the road since 2003, our band became a hit in 2006 with the ballad “Pra você” (For you), has been playing in hundreds of radios has become a video clip, broadcasted in many TV channels like MTV, Multishow among others. Although Brazil has been known for its samba, Granell has made it worldwide through internet. Recently the band has released “Se decide”, the trio Enio Torres (Guitar end vocalist) Josué Torres (Bass) and Lucas Medina (The drums) have drawn the public attention.

“Sincerity is what drives my heart / Want it or not / Either stay or go / But you gotta stay!” (Chorus of new song).

Unlike what is in trend in Brazil right now, it is a relief to fans of indie pop to be able to savor a new taste of music that reminds references like Brazilian stars such as: (Jorge Bem and Tim Maia), The Australians (Men at work), Foo Fighters, Marron 5, Kings of Lion among others in order to draw people to stages and their earphones experiencing moments of real joy and genuine musical entertainment.

 

If you are interested in knowing about the history of our band and also download our songs, please access our site: www.bandagranell.com.br

Komment 0 | Reblog! 0 |

A császár kulturális fővárosa – a Szépművészeti gyűjteményének jeles darabjai Linzben

 

Több mint száz, a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből kölcsönzött manierista műalkotás gazdagítja a linzi Schlossmuseumban nyíló, A Császár kulturális fővárosa – Linz 1600 körül című kiállítást.  A Budapestről kölcsönzött, itáliai, németalföldi és német művek II. Rudolf császár korának udvari művészetét segítik nemzetközi kontextusba helyezni. A csaknem 200 művet bemutató kiállítást a Schlossmuseum nemrég megnyílt új épületszárnyában május 15-én Peter Assmann, a Felső-ausztriai Tartományi Múzeumok igazgatója, Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Johannes Ramharter, a kiállítás kurátora, és Josef Pühringer, Felső-Ausztria tartományi vezetője nyitja meg.

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Színház az egész világ - csütörtök esti különleges program a Szépművészetiben

 

A színház témáját járja körül a Szépművészeti Múzeum csütörtök esti különleges programja. Az esti 10 óráig nyitva tartó Múzeum+ elnevezésű esten Alföldi Róbert kalauzolja a látogatókat, akik Grund Színház előadásában a Sors fonala című improvizációra épülő darabot is láthatják a múzeumban, de a Nemzeti Színház jóvoltából még színpadi jelmezekbe is bújhatnak.

 

A program:

Komment 0 | Reblog! 0 |

György Ádám, magyar zongoraművész nyitja

a labdarúgó Euróba-bajnokságot

 

 

György Ádám, az ifjú magyar zongoraművész januárban ünnepelte 30. születésnapját a New York-i Carnegie Hall-ban adott teltházas koncertjével. Június 8-án a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság megnyitóján lép fel Varsóban, az esemény egyetlen magyar résztvevőjeként. György Ádám, akit a nemzetközi közönség a világ számos országában rock-sztároknak kijáró rajongással ünnepel, különleges műsorral készül az eseményre, amelyet a televízióban várhatóan 300 millióan kísérnek majd figyelemmel világszerte.

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Omega először az Arénában

Címkék: Omega (egyuttes)

OMEGA

 

 

A legenda szerint a két iskolai zenekarból alakult banda, az immár új nevét egy koncertplakátról tudta meg. Miután a hangszeres muzsikálást a Fiúk ez idő tájt még igencsak tanulgatták és a kezdeti időket a gyakori tagcserék jellemezték, feltehetően senki sem gondolta volna, hogy épp a legnagyobb magyar könnyűzenei sikertörténet veszi kezdetét.

Komment 0 | Reblog! 0 |

LIBIKÓKA - KRIZSÓ SZILVIÁVAL FENT ÉS LENT

beszélgetős est a Radnóti Színházban

 

Krizsó Szilvia Libikóka című beszélgetős est-sorozatának első része 2012. május 21-én este 7-kor látható a Radnóti Színházban.

A köztévé műsorvezetője közéleti szereplőket faggat sikerről és kudarcról komolyan és komolytalanul.

A májusi est vendége Palya Bea népdalénekes és Kovács Gábor bankár, műgyűjtő, a Telki  Magánkórház alapítója lesz. A beszélgetés során bepillantást nyerhetnek a meghívottak másik életébe, amiről nagy nyilvánosság előtt eddig nemigen beszéltek. Ahol nem minden siker és csillogás. Megtudhatják, mi a fontos Palya Beának egy férfiban, és hogyan változtatta meg Kovács Gábor életét egy gobelinkép.  Mindketten egy aprócska faluból indultak és mára szakmájukban a csúcson vannak – erről az útról kérdezi őket Krizsó Szilvia, aki maga is új arcát mutatja a közönségnek. A könnyed, zenés, csevegő hangvételű esten a vendégeket is érik meglepetések, amiben a Radnóti Színház művészei, Schneider Zoltán és Szervét Tibor is közreműködik. Zenefelelős: Darvas Ferenc.

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Római-partra HÍV A DUNA!

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A böngészője lehet, hogy nem képes ezt a képet megjeleníteni.

 

A Római-partra HÍV A DUNA!

 

A Római-part felfedezésével folytatódik május 12-én, szombaton a Danube Flow – Hív a Duna! programsorozat. A kerékpárosoknak délelőtt vezetett túra indul Budapest egyik legkedveltebb pihenőhelyére, ahol késő délutánig bárki nyerhet a játékos vízparti totón és bekukkanthat a főváros egyik legrégibb csónakházába. A programok ingyenesek.

 

A belvárostól alig tíz kilométerre, a budai Duna-parton található a főváros egyik legnépszerűbb része, a Római-part. A környék már az 1800-as években is kedvelt nyaralóhely, az evezős- és más vízi sportok központja volt. A Danube Flow – Hív a Duna! programsorozat május 12-én, szombaton a Római-part felfedezésére hívja az érdeklődőket.  A programokat a Hattyú Csónakháznál (1039 Budapest, Királyok útja 17.) rendezik, amely egyike a környék öt megmaradt, eredeti evezős központnak. A helyszínt egyénileg is meg lehet közelíteni, a kerékpárosok pedig vezetett túrán is részt vehetnek. A találkozó délelőtt 10:30-kor lesz a Jászai Mari téri parkban, a Margit híd pesti hídfőjének északi oldalán.

A Hattyú Csónakháztól szombaton 11 és 15 óra között játékos totóba lehet folyamatosan bekapcsolódni. A résztvevők bebarangolják a partot, miközben a Dunával, a vízi sportokkal, a Római-part csónakházaival és a vendéglátással kapcsolatos kérdésekre kell válaszolniuk. A helyes megfejtők között egy dunai hajóutat sorsolnak ki a Danube Flow – Hív a Duna! programsorozat szervezői. Akik csak délután érkeznek, 15 és 17 óra között tízfős csoportokban nézhetik meg a Hattyú Csónakházat, ahol különböző evezős hajókat, egy 100 éves gavallér hajót és régi kabinokat mutatnak be, a Római-part nagy öregjei pedig izgalmas kulisszatitkokat és történeteket mesélnek. A programok ingyenesek, részletek a www.hivaduna.hu honlapon és a Facebook-on.

A Danube Flow - Hív a Duna! című programsorozat egy vállalati-civil (Coca-Cola, Mindspace, Valyo Csoport) együttműködésben létrejött projekt, amely tavasztól őszig élményeket kíván adni az embereknek, hogy legyen miért újra a Duna-partra menniük. Az ötletgazdák ezért szeptember végéig kisebb-nagyobb kulturális, sport, ismeretterjesztő és családi szabadidős programokat szerveznek. A Danube Flow - Hív a Duna! március 21-én, a Víz Világnapja előestéjén közösségi fényfestéssel indult a budapesti Szabadság-híd lábánál, majd rá egy hétre filmvetítésen mutatták be a Római-part történetét. A következő program a Gyilkosság a Duna-parton című interaktív, utcai krimi-játék volt, amit a Föld napján a II. Nemzeti Kacsakődobó Bajnokság és Piknik, illetve a Tánc Világnapján egy táncos flashmob akció követett a Duna-parton.

 

Részletek:

www.hivaduna.hu

www.facebook.com/danubeflow

Komment 0 | Reblog! 0 |

VÁRKONYI NAPOK: A Vígszínház és Színház- és Filmművészeti Egyetem programja

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

VÁRKONYI NAPOK

 

Várkonyi100

 

A Vígszínház és Színház- és Filmművészeti Egyetem programja

 

2012. május 11-13.

 

 

2012. május 11. péntek

 

18 óra. Megnyitó – Vígszínház, előcsarnok

A Várkonyi Napok és a Várkonyi100 kiállítás ünnepélyes megnyitója.

 

19 óra. rkonyi100 - dokumentumszínház – Vígszínház, Házi Színpad

Dokumentumok Várkonyi Zoltán életéből

Közreműködnek Börcsök Enikő, Járó Zsuzsa, Lengyel Tamás, Lukács Sándor, Molnár Áron, Varju Kálmán.

Rendező: Eszenyi Enikő

 

22 óra. A kőszívű ember fiai - Várkonyi-mozi a Ditrói Mór utcában             

 

 

2012. május 12. szombat

 

10 óra. Várkonyi-konferencia – SZFE, Várkonyi terem

Tudományos konferencia Várkonyi Zoltán életművéről.

 

10.00                            Ascher Tamás megnyitója

10.15-10.45              György Péter: Várkony Zoltán, a szocializmus kultúrája: trade mark és idealizmus

10.45-11.15              Ring Orsolya: Holtak hallgatása. Színház és politika – Várkonyi és Aczél

11.15-11.45              Gelencsér Gábor: Különös ismertetőjelek. A Várkonyi-féle (munkás)mozgalom

11.45-12.15              Nánay István: „Háá tettem a kulcsot?”. Várkonyi Zoltán a Nemzetiben

12.15-12.45              Jákfalvi Magdolna:Várkonyi-jegyzetek a népszínház fogalmához

12.45-13.15              Kovács Krisztina: A Várkonyi-hagyaték

13.15-13.45              Marton László konferencia-zárója

 

15 óra. Megnyitó - SZFE, aula

A Várkonyi100 kiállítást és a Beszélgetések Várkonyiról című interjú-film sorozat vetítését megnyitja Hegedüs D. Géza

 

15.30 óra. SZFE, Várkonyi-terem

Várkonyi, a pedagógus. Játék és emlékezés. Rendező: Huszti Péter. Beszélgetőpartnerek Radnóti Zsuzsa, Marton László, Szakonyi Károly, Hegedüs D. Géza. Közreműködnek az egyetem másodéves színészhallgatói.

 

19 óra. Díjátadó – Vígszínház

A lovakat lelövik, ugye? című előadás előtt a Várkonyi Zoltán-emlékdíj ünnepélyes átadása és a Várkonyi-pályázat eredményhirdetése.

 

22 óra. Egy magyar nábob - Várkonyi-mozi a Ditrói Mór utcában             

 

 

2012. május 13. vasárnap

 

10 óra. Konferencia - SZFE Várkonyi-terem.

A Várkonyi-pályázat nyertes dolgozatainak prezentálása, majd kerekasztal-beszélgetés a szerzőkkel. A konferencia elnöke Jákfalvi Magdolna

 

Cziráki Judit: Várkonyi, a színházteremtő

Fekete Anetta: Cédulák a postaládában

Varga Kinga Anikó: A Várkonyi-éra a Vígszínházban

Mocsár Zsófia: Várkonyi Zoltán történelmi filmjeinek látványvilága

Muntág Vince: Molnár mint saját hagyomány

Stuber Andrea: A Várkonyi-éra

Vajdai Viki: Várkonyi Zoltán: Rómeó és Júlia

 

20 óra. Várkonyi100 - Vígszínház, nagyszínpad

Összeállítás Várkonyi Zoltán írásaiból. Fellépnek: Béres Ilona, Halász Judit, Kútvölgyi Erzsébet, Szegedi Erika, Venczel Vera, Voith Ágnes, Törőcsik Mari, Blaskó Péter, Bodrogi Gyula, Hegedűs D. Géza, Józsa Imre, Kern András, Lázár Egon, Lukács Sándor, Kovács István, Tahi Tóth László, Tordy Géza és Verebes István. Rendező: Marton László

 

22 óra. Kárpáthy Zoltán - Várkonyi-mozi a Ditrói Mór utcában             

 

A Várkonyi Napok támogatói: Vígszínház, SZFE, Magyar Képzőművészeti Egyetem, NKA, MTVA, OSZK Színháztörténeti Tár, Nemzeti Múzeum, Várkonyiné Farkas Éva és Várkonyi Gáspár.

 

 

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Modern Art Orchestra bemutatja Bacsó Kristóf: Child’s Space

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Modern Art Orchestra bemutatja

Bacsó Kristóf: Child’s Space

Jazz-szimfónia három tételben

 

május 23., szerda, 21:00, Budapest Jazz Club

 

 

A Modern Art Orchestra május 23-án, a Budapest Jazz Club-ban este 9 órakor kezdődő koncertjén az este első részének apropóját Bacsó Kristóf szaxofonművész és zeneszerző új szerzeményének ősbemutatója adja. A három tételes, Child's Space című darab 2011-ben készült el, megírását a zeneszerző fiai és édesapja ihlették. Hangszerelése kimondottan a Modern Art Orchestra sajátos hangszer-összeállítására, hangzására és szólistái számára készült, a Lunar Dance c. tétel bejutott a Brussels Jazz Orhestra által rendezett, nemzetközi zeneszerző verseny döntőjébe is.

Szünet után a MAO izgalmas ízelítőt ad a szeptembertől induló koncertévad bérletprogramjából, így felcsendülnek népszerű operaslágerek, filmslágerek, klasszikus zenei feldolgozások. Ezeket a kompozíciókat az együttesben helyet foglaló kreatív zeneszerzők, saját egyéniségüknek és a zenekar egyedi hangzásvilágának megfelelően, kifejezetten a Modern Art Orchestrában játszó szólisták számára dolgozzák át.

 

A Fekete-Kovács Kornél által 2005-ben magalapított Modern Art Orchestra fiatal magyar zeneszerzők és kiemelkedően tehetséges muzsikusok felkarolását, új magyar kompozíciók bemutatását tekinti fő feladatának. Ennek köszönhetően évek óta élvezheti a közönség az együttes szerzői estekből álló koncertsorozatait, valamint egy fiataloknak szóló interaktív előadássorozatot, Hajós András közreműködésével.

 

A jazz nagyzenekar az idei évben egészen merész és újszerű ötlettel fordul a jazz-t kedvelő – vagy azt most megismerni szándékozó – közönség felé. A 2012 szeptemberétől a Millenárison hallható koncertsorozat nem csak abban jelent majd újdonságot, hogy a műfajban szokatlan módon többféle, teljes évadra szóló bérlet közül választhatnak az érdeklődők (pl.: Tomsits Rudolf bérlet, Jávori Vilmos bérlet) hanem abban is, hogy az "Önök kérték koncerteken", előzetes szavazás útján, a közönség válogathatja össze az esteken elhangzó darabokat.

Komment 0 | Reblog! 0 |

Kubiszyn Viktor: Drognapló : Országos irodalmi és drogprevenciós körút

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Kubiszyn Viktor: drognapló

Országos irodalmi és drogprevenciós körút

2012. május 3-tól május 25-ig

 

Május 3-án Győrben indul Kubiszyn Viktor Drognapló című önéletrajzi-dokumentumregényének rendhagyó országos irodalmi és drogprevenciós körútja. A körút célja, hogy regényen keresztül, annak ürügyén minél nyíltabban és minél gyakrabban beszélhessünk a szenvedélybetegség problémájáról, a rászokásról, a függőségről, és az újjászületésről - mert mindig van kiút, és mindig van választás.

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Róbert Júlia – Bodó Viktor: Anamnesis

Kórelőzmény, kórkép, kórtörténet. A Katona József Színház és a Szputnyik Hajózási Társaság közös előadásában a magyar egészségügy jelenlegi helyzetét próbáljuk feltérképezni. Tesszük ezt úgy, hogy a nézőket is bevonjuk az alkotófolyamatba, és közös játékra hívjuk. Arra kérjük őket, hogy írják meg nekünk saját tapasztalataikat betegséggel, egészséggel, kórházakkal, ellátással kapcsolatban. Akár az egészségügyi dolgozók, akár a betegek oldaláról nézve. Lehet ez humoros, tragikus, tragikomikus, felemelő, elgondolkoztató, kétségbeejtő, hihető, hihetetlen.

A teljes képanyagért kattints a képre:

 Fotók: Garamvári Gábor


Nincs előre megírt színdarab, csak mindannyiunk személyes élményei: tipikus helyzetek, abszurd képek, meglepő fordulatok. Ezeket szerkesztjük össze, ezekből születnek majd jelenetek, dalok, videóbejátszások. Nem ítélkezni akarunk, csak felmutatni.

Az Anamnesis - a Katona József Színház és a Szputnyik Hajózási Társaság koprodukciójában - a magyarországi egészségügy helyzetét dolgozza fel nézők által beküldött történetek és különböző szakterületeken dolgozó orvosok előadásai alapján. Érdekesség, hogy a produkció szereplői terepgyakorlaton vettek részt: Szirtes Ági, Hajduk Károly, Kovács Lehel, Tóth Simon Ferenc az Országos Mentőszolgálat eset- és rohamkocsiján, Hay Anna az I. számú Belgyógyászati Klinika nappali és éjszakai ügyeletén, Fábián Gábor az Oltalom Alapítvány hajléktalan kórházában, Mészáros Béla a Honvéd Kórház Baleseti Ügyeletén, Pálos Hanna a Magyar Hospice Alapítvány önkéntesei mellett, Lajos András egy teljes körű menedzserszűrés vizsgálatain, Czukor Balázs a Vakok Intézetében, Jankovics Péter az autizmus problémáival foglalkozó Korai Fejlesztő Központban töltött néhány napot az előadás jeleneteibe, karaktereibe beépíthető személyes benyomásokat és tapasztalatokat gyűjtve. A két társulatból szinte mindenki részt vett boncoláson a 2. számú Patológiai Intézetben.

Zenés, abszurd és rettentően humoros, pergő ritmusú, komolyan átgondolt, komolytalan előadásunk remek színészi alakításokkal, döbbenetes háttérmunkával és lenyűgözően laza rendezéssel olyan témát vizsgál, amely mindenkit nagyon mélyen érint. Betegség. Halál. Gyógyulás. Egy barátunk vagy rokonunk elvesztése. Egy váratlan tragédia. Az egészségügy anomáliái. Korrupció. Reklám. Halálbiznisz. Vér és boncolás. Elcsigázott, ébrenléti rekordokat döntögető egészségügyi alkalmazottak. Átvert betegek. Műhibák. Csodákat véghezvivő orvosok…

Bemutató: április 27.

Komment 0 | Reblog! 0 |

KoMa Társulat: PRÓFÉTÁK

Címkék: KoMa Társulat, Próféták, Garamvári Gábor, fotó, színház

Slawomir Mrożek
nyomdokaiban...
PRÓFÉTÁK
Kerényi Grácia fordításának felhasználásával

Bemutató: 2012. április 26. csütörtök
További előadás: április 27. péntek

Helyszín: Koma Bázis: 1158 Budapest, Ady Endre u. 31-33.

Az emberiség utolsó vacsorája, előadással.
Az este ára: normál vagy kedvezményes jegy (diák/nyugdíjas, csoportos, stb.)  + a vacsora, aminek az ára 900 Ft.
A vacsorát kizárólag az előadás előtti napokban tudják megrendelni, az előadás napján már nem.
A vacsorázókat 18.45-re várjuk, a normál jeggyel érkezőket pedig a megszokott időben, 19.30-ra.

Grátisz: az aulában Mrożek karikatúra kiállítás. Köszönet a Lengyel Intézetnek!

A teljes képanyag megtekintéséhez kattints a képre:

Fotók: Garamvári Gábor

Szereplők elhalálozási sorrendben:
Első Próféta, aki ezerévente születik -  Szabó Vera
Második Próféta, aki szintén ezerévente születik - Huzella Júlia m.v.
Menyhért, aki pont az egyik király a háromból - Mohai Tamás
Boldizsár, a három királyból pont az egyik - Fekete Zsolt
Régens, aki nem parancsol - Horváth Illés m.v.
Héte, a megoldás többnyire - Lass Bea

Jelmez-látvány: Sinkovics Judit
Jelmezkivitelező: Borbás Gergő
Fény: Mervel Miklós
Vacsora: Lakatos Erika
Elrendezte: Vékes Csaba

Az önpusztító emberiség a halálkanyarba érkezett. Végső reményként a megmentő elérkezését várja... Majd eljön hozzá az, akire apái, ősapái és ősapáinak ősapái is vártak. Nos, mindenki békésen hátradőlhet, hisz a Próféta megérkezett… Azaz, a Próféták... Ugyanis ketten érkeznek.
Összehívják hát a mindent eldöntő tanácsot: a három királyokat, akik köztudottan legjobb felismerői a valódi Prófétának. Hosszas tanácskozás után eldöntik, mi mentené meg az emberiség további sorsát. A megoldás egyszerű: az egyik prófétát likvidálni kell, és akkor újra zöld az út a Paradicsomba.
A tét nem kisebb, minthogy a Kánaán jön el... vagy az Apokalipszis!
Önök mit tippelnek? /A fogadóirodák 1.25 szorzóval adják a Kánaánt, és 1.75-el az Apokalipszist - ha ez segít a döntésben./

 

Támogatók: XV. kerületi Önkormányzat, Summa Artium, Polgár Krisztina Emlékalap, FÜGE, Lengyel Intézet

Komment 0 | Reblog! 0 |

Évadnyitó sajtótájékoztató a Müpában

Címkék: Művészetek Palotája

Évadnyitó sajtótájékoztató a Müpában

A 2012 őszétől kezdődő évad programjait és sztárjait, 20 bérletét, új kiadványstruktúráját és programjainak szerkesztési elveit mutatta be a Művészetek Palotája vezetősége az intézmény sajtótájékoztatóján.

Komment 0 | Reblog! 0 |

VÍGSZÍNHÁZ – NYITOTT SZÍNHÁZ! Vígmajális

Címkék: Vígszínház

VÍGSZÍNHÁZ – NYITOTT SZÍNHÁZ!

Vígmajális

2012. május 1. 15 óra

 

 

Kedves Barátunk!

 

Közeledik a születésnapunk: 116 éves lesz a Vígszínház! Ebből az alkalomból szeretnénk megköszönni azt a rengeteg szeretetet, támogatást, amit a közönségtől kaptunk és kapunk estéről estére.

 

Sikeres évad van a hátunk mögött, de mi már előre tekintünk. A Vígszínházba nyitott, kreatív nézők járnak, s mi ennek szellemében állítottuk össze a 2012/2013-as évad műsorát, amelyet 15 órától Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója ismertet a társulat körében a színház előtt.

 

Ezután májusfát állítunk, így köszöntjük az új évad műsorát és a tavaszt.

 

Röviddel ezután kezdetét veszi a zenés műsor, melyen fellépnek: Bata Éva, Börcsök Enikő, Eszenyi Enikő, Halász Judit, Hegyi Barbara, Herczeg Adrienn, Hullan Zsuzsa, Igó Éva, Járó Zsuzsanna, Kútvölgyi Erzsébet, Majsai-Nyilas Tünde, Pápai Erika, Péter Kata, Venczel Vera, Borbiczki Ferenc, Csőre Gábor, Dengyel Iván, Fesztbaum Béla, Géczi Zoltán, Gyuriska János, Harkányi Endre, Hegedűs D. Géza, Józan László, Karácsonyi Zoltán, Kerekes József, Kern András, Lengyel Tamás, Lukács Sándor, Mészáros Máté, Molnár Áron, Pindroch Csaba, Presser Gábor, Rétfalvi Tamás e.h., Tahi Tóth László, Telekes Péter, Vallai Péter, Varju Kálmán.

 

A délután folyamán kedvezményesen lehet megvásárolni a következő évadra szóló bérleteket, melyeket kérésre a Vígszínház művészei a helyszínen dedikálnak. Ha szép idő lesz, hozzanak magukkal fejfedőt a meleg ellen, rossz idő esetén a programot a színházban tartjuk meg.

 

 

Szeretettel várunk mindenkit!                                                                                                 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Vinnai András – Kovács Dániel: Virágos Magyarország

 

Ma este egész Magyarország Tunyándra egy kis alföldi falucskára figyel, hiszen itt ér véget a nagyszabású ünnepségsorozat, a SZÍVÜNK (Szent István Vándorünnep Nemzeti Kincseinkből). Nyulassy Viola helybéli virágkötőt egy csodálatos virágszobor megalkotására kérték fel a záróünnepség alkalmából, melyre visszatér szülőfalujába Szigeti Jácint is, Viola egykori szerelme, jelenlegi vidékfelemelési kormánybiztos. Hamarosan kiderül, hogy Tunyándon semmi sem a tervek szerint megy, ám összefogással végül sikeresen győzedelmeskedik az igazság, és minden hű szív megleli párját.

A magyaros dallamok, a megható és tanulságos történet, az operett csillogó világa minden magyar keblet megdobogtat. Könnyes szemekkel, arcunkon mosollyal fogunk felkelni székeinkből a három felvonásnyi felhőtlen szórakozás után.

Bemutató: április 26.


A teljes képanyagért megtekintéséhez kattints a képre:

Fotók: Garamvári Gábor

Nagyoperett három felvonásban

SZIGETI JÁCINT, vidékfejlesztési kormánybiztos Ötvös András
NYULASSY VIOLA, virágkötő Ónodi Eszter
DREVENKA NORBI, személyi asszisztens Tasnádi Bence e.h. TEVA ösztöndíjas
KOVÁCS RÓZSI, néptáncoktató Pálmai Anna
BÖLCSŐ SÁNDOR, vállalkozó Elek Ferenc
BÖLCSŐ NIKOLETTA, a lánya Borbély Alexandra e.h. TEVA ösztöndíjas
NYULASSYNÉ IBOLYA, polgármester Bodnár Erika
NYULASSY PISTA, a fia Kocsis Gergely
HAJMÁSI B. PÉTER, polgárőr Rajkai Zoltán
KÖZMUNKÁSOK MINDENKI
Zene Kákonyi Árpád, Matkó Tamás
Dalszöveg Máthé Zsolt
Dramaturg Radnai Annamária, Szabó-Székely Ármin e.h., Boronkay Soma e.h.
Asszisztens Budavári Réka
Írta Kovács Dániel és Vinnai András
Rendező Kovács Dániel


Komment 0 | Reblog! 0 |

Élő MúzeumCafé a MűvészetMalomban

Címkék: MúzeumCafé, MűvészetMalom

Élő MúzeumCafé a MűvészetMalomban
2012. április 26., csütörtök, 18.00 óra
MűvészetMalom, Szentendre

Hogyan őrölnek a művészet malmai? – A szentendrei múzeumok szerepe a varos kulturális életében

Egy hónapja nyílt meg a megújult MűvészetMalom Modern és Kortárs Művészeti Központ Szentendrén. Az intézmény már eddig is izgalmas kiállításokkal, programokkal irányította magára a figyelmet. Az induláskor megfogalmazott célok szerint a Malom megjelenítheti mindazt, amit Szentendre a kortárs és modern magyar képző- és iparművészetben képvisel, mégpedig úgy, hogy szem előtt tartja gyökereket, a szentendrei képzőművészetet pedig nemzetközi kontextusban helyezi. De vajon hogyan kívánja ezek a célokat elérni a MűvészetMalom, illetve a város többi múzeuma?

A beszélgetés résztvevői:
Kálnoki-Gyöngyössy Márton régész, a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője,
és Basics Beatrix, művészettörténész, a Malom nyitó kiállításainak szervezője.
A beszélgetést Martos Gábor, a MúzeumCafé főszerkesztője vezeti.

A beszélgetést szokás szerint rögzítjük, és a felvétel megtekinthető lesz a www.muzeumcafe.com honlapon.

Komment 0 | Reblog! 0 |

Több kultúrát fogyasztunk, mint tavaly

Címkék: Kultography.hu

Több kultúrát fogyasztunk, mint tavaly


Budapest, 2012. április 17.Még mindig a könyveket szeretjük a legjobban, de több kulturális élményben van részünk, mint egy évvel ezelőtt – derül ki a Kultography.hu kulturális portál új felméréséből.

 

A Kultography.hu idén is elkészítette kutatását, mely a magyarországi kulturális tájékozottság felmérésére irányult. Az adatok azt mutatják, hogy a tavalyi eredményekhez képest néhány területen elmozdulás történt.

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az ördögfióka és a tündér

 

Malek Andrea és Korpás Éva lemez bemutató koncertje gyerekeknek és felnőtteknek

 

2012. 04. 28. 16.00

Budapest, Millenáris Fogadó

 

Végy egy énekes színésznőt (Malek Andrea színművésznő), egy autentikus népdalénekest, egy brácsa művészt, (Korpás Éva és Lakatos Róbert Szlovákiában élő magyar népművészek) aki ugyanazon színvonalon játszik népzenét és komolyzenét, rakj hozzá három sokoldalú jazz zenészt (Dajka Krisztián, Frey György, Kovács Tamás), és add hozzá a gyerekeket (Lakatos Lili, Princz Péter, ifj. Princz Gábor), akik e két családban így is, úgy is részesei a zeneírásnak és a próbáknak! Ez a koncepciója  a két énekesnő-mama új műsorának. Mint régi nagy Kaláka rajongók, elhatározták, hogy nem kisebb igénnyel, a világzene stílusában verseket adnak elő a mai magyar gyermekirodalomból. A lemezen és a koncerteken megszólalnak Lackfi János, Nemes Nagy Ágnes, Bella István, Varró Dániel, Kovács András Ferenc, Eörsi István és Ranschburg Jenő versei.

Komment 0 | Reblog! 0 |

Zárógála – a PLAY című film lett a befutó

Címkék: 19. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál

Zárógála – a PLAY című film lett a befutó

 

Április 21-én este megtartottuk a 19. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál zárógáláját az Uránia Nemzeti Filmszínházban, és kihirdettük az idei mustra díjnyertes alkotásait.

 

A gála vendégeit kellemes meglepetés fogadta a fesztivál médiatámogatója, az HBO jóvoltából: aki egy papírlapra bukkant a székén, az a díjátadó után egy filmes ajándékcsomagot vehetett át a mozi előterében.

 

A hét filmből álló versenyszekció alkotásainak elbírálását a korábbi évek gyakorlatának megfelelően egy háromtagú zsűri bírálta el, akik közül Kocsis Ágnes filmrendező és Muhi András producer volt jelen a díjátadón. A zsűri harmadik tagja, Stefan Laudyn, a Varsói Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója pénteken délután Pekingbe utazott, ezért videóüzenetben köszöntötte a nézőket, és arra kérte őket, támogassák a fesztivált, hiszen óriási munka létrehozni egy ilyen eseményt. Ezután Kocsis Ágnes bejelentette, hogy a 19. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, a Hullámtörők-díjat a PLAY (r.: Ruben Östlund) című svéd film kapta, a zsűri indoklása szerint „egy látszólag tökéletes társadalom következetes és felzaklató portréjáért". Ruben Östlund rendező szintén egy videóüzenetben mondott köszönetet a díjért. A PLAY egyébként hamarosan látható lesz a magyar mozikban (forgalmazó: Anjou Lafayette).

 

A díjátadóval párhuzamosan ugyan a fesztivál többi mozijában is zajlottak még vetítések, de az idei közönségkedvenc olyan sok szavazattal megelőzte a programban szereplő összes többi alkotást, hogy bátran kihirdethettük, a nézők idén Geoffrey Enthoven Hasta la vista című filmjét szerették a legjobban a Titanicon. A szavazás 5-ös skálán zajlott, a nyertes film 4,78-as átlaggal nyerte a legkedveltebb filmnek járó kitüntetést. 

 

Végül Horváth György fesztiváligazgató lépett a színpadra, köszönetet mondott a stábnak és az idei fesztivál támogatóinak, valamint bejelentette, hogy 2013-ban április 5. és 13. között jövőre is várjuk majd a jubileumi, 20. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál látogatóit.

 

Az idei Titanicot John Madden Keleti nyugalom – Marigold Hotel (The Best Exotic Marigold Hotel) című vígjátékának magyarországi premierje zárta. A filmet 2012. május 3-án mutatja be Magyarországon az InterCom.

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Erdély a mobilfotózás eszközével

Címkék: Erdély, fotó, Garamvári Gábor, mobiltelefon

Erdélyről minden évben a káprázatosabbnál káprázatosabb képek készülnek. Sok szempontból már nem is lehet felülmúlni a régi nagyok fényképeit. Mellette talán álszentség is azt hinni, hogy ugyanazt találjuk itt mint évtizedekkel ezelőtt, mivel hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy Erdély is fejlődik és halad a modern technika révén. Ezért nem is volt célom felülmúlni bárkinek is a képét, inkább csak kísérleteztem, hogy milyen arcát mutatja, ha egy mobiltelefont fordítunk feléje, mint az egyik legmodernebb fényképkészítő eszközt.

Ha kíváncsi vagy az eredményre, akkor kattints a képre, és irány a többi kép...

Fotók: Garamvári Gábor

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hírek a Nemzeti Színházból

Címkék: Nemzeti Színház

Tompos Kátya és Hrutka Róbert közös koncertje

 

Nemzeti Színház, Gobbi Hilda Színpad, 2012. április 23. 19.00

 

 

Keresztül Európán! Egy varázslatos zenei utazás Angliától Oroszországig. Dalok angol, francia, bolgár, magyar, és orosz nyelven, melyek közt Kátya és az általa választott versek alkotják azt a hidat, ahol a két kultúra, kelet és nyugat összeér.

A dalokat Hrutka Róbert öltöztette megfelelő zenei köntösbe, egy nagyszerű zenekar (Markó Ádám - dob, Fehérvári Attila - basszusgitár, Kalmus Felicián - cselló, Galambos Zoltán-zongora, Dely Domonkos - vokál, perka) segítségével.

A koncert előkészületeiről Kátya mesél az alábbi videóban: http://www.nemzetiszinhaz.hu/page.php?item=1570&gallery_type=video

Komment 0 | Reblog! 0 |

Keleti nyugalommal zárjuk az idei Titanicot

Címkék: 19. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál

Keleti nyugalommal zárjuk az idei Titanicot

 

A 19. Titanic Nemzetközi Filmfesztivált John Madden Keleti nyugalom – Marigold Hotel (The Best Exotic Marigold Hotel) című filmjének magyarországi premierje zárja április 21-én, szombaton este az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Komment 0 | Reblog! 0 |

Így készül a Vihar az Örkény Színházban

Címkék: Örkény István Színház

Az Örkény Színházban már folynak Shakespeare Viharjának próbái. Az előadást Bagossy László rendezi, a bemutató május 12-én lesz. A főbb szerepekben Gálffi Lászlót, Pogány Juditot, Törőcsik Franciskát és Király Dánielt láthatják majd.

Az előadás próbáit a Pudingprodukció webnaplóján keresztül követhetik az interneten. A kisfilmsorozat első részét már megnézhetik, további részekkel hamarosan jelentkezünk!

http://www.youtube.com/watch?v=Er1PJfBSPwc&feature=mr_meh&list=HL1334579921&lf=mh_lolz&playnext=0

Komment 0 | Reblog! 0 |

Ha tetszik az oldal:

Színház

Címkefelhő

Testi Egyenleg Ska Kollektíva, Fran Palermo, Kamra, Specko Jedno, 1. Színházi Kádfürdő Fesztivál, 19. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál, 2011, 22. MEDIAWAVE Nemzatközi Film és Zenei Fesztivál, A fotóművészet születése, A kétszereplős darab, A magyar Belmondót, A mi osztályunk, A TANÍTÓNŐ, A Varázshegy, A38 Hajó, A38 kiállítóhely, acb Galéria, Acid Mothers Temple (J), adománygyűjtés, ADVENT, AEGON-est, After Crying, Agatha Christie, Alexandra könyváruház, Amadinda együttes, anamnesis, Andaxínház, Art Project, Arthur Miller, aukció, Ausztria, Az isteni Sarah, B55 Galéria, Bajor Gizi Színészmúzeum, Bakelit, Balla András interjú Szondy Melinda Kísérleti Adás, Batykó Róbert, Belvárosi Színház, bemutató, Biró Roland, Bodnár Erika, Bodó Viktor, Bolha a fülbe, BolykiSoul&Gospel Kórus, Brazília, Bródy Sándor, Budafoki Dohnányi Zenekar, Budapest Tánciskola, Budzillus , Bán János, Bárka Színház, Bécs, Colours Fesztivál, Corvin negyed, Csónak , Danube Flow, Domaniczky Tivadar (VII Network), DOVIN Galéria, Dürer Kert, East Balkán, Egérfogó, Elevate fesztivál, Első Minifesztivál, ELTE Egyetemi Könyvtárának Díszterme, Equus, Erdély, Erkel Színház, Európa Kulturális Fővárosa, EUShorts Fesztivál, Fahrenheit 451, Fekete Attila, Ferenczy István Vizuális Műhely, fesztivál, film, Fish!, fotó, fotók, fotókiállítás, Franciaország, FreshFabrik, fót, Füge Produkció, Fülöp Gábor, G.B.Shaw, Galeria Neon, galéria neon, Garamvári Gábor, Georges Feydeau, Gerhes Gábor, Google, Granell, György Ádám, Gárdonyi Géza Színház, Gödör Esszencia, Gödör Klub, Hamlet, Haumann Péter, Hello Wood, Helmut Krausser: Bőrpofa, Henrik Ibsen, Horog Sára , Hovatovább Fesztivál, Hunkies Társaság, Háy Gyula, Hússtruktúra , I. Szobaszínházi Fesztivál - Gyöngyös, Ibusár, Instant, interjú, interjú Lóránt Attila, Iparművészeti Múzeum, Isztambul, Jane Birkin (F) , JEAN RACINE: BERENICE/EGY KIS MARIVÓ, John Murrell, Jászai Mari Színház, József Attila , Kaiser Ottó, Kamra, KARNYÓNÉ-GYAKORLATOK, Katona József Színház, Kiscsillag, Kispesti Kisszínház, kiállítás, Kolozsvári Állami Magyar Színház, KoMa Társulat, koncert, konzultácó, Kopaszkutya Kettő, Korpás Éva, Kovács Gerzson Péter, Kovács Tamás, Kováts Adél, kritika, Kultography.hu, kultúra, képriport, Kötetbemutató, Labdarúgó Euróba-bajnokság, Laboratorium Anime társulat, Lajkó Félix, Liliom, Ljudmila Ulickaja, Lonely Planet, Madách Színház, Magna Cum Laude, Magyar Filmszemle, Magyar Állami Operaház, mai manó ház, Maladype Színház, Malek Andrea, Malomudvar Színházi Műhely, Maratoni tánc, Marjai Judit, Michael West, Millenáris Fogadó, Mizantróp, mobiltelefon, Mohács, MOJSZEJEV, Molnár Ferenc, MU Színház, Mulatság, multiexpozíció, múmia, MúzemCafé, MúzeumCafé, Művészetek Palotája, MűvészetMalom, Művésztek Palotája, Nemzeti Színház, Neoangin aka Jim Avignon (D/USA) , Neon Galéria, Náthán gyermekei, Néprajzi Múzeum, Néprajzi Múzeum divatbemutató ékszer pályázat, Oberon világai 8., Odeon Lloyd Mozi, Omega (egyuttes), Operaház, Orfeum, Orlai Produkciós Iroda, Pannonia Allstars Ska Orchestra, Pannónia Fesztivál, Parti Nagy Lajos, Peer Gynt, Pelsőczy Réka, Pillantás a hídról, Polar Beat pres. Hurra Torpedo (NO), Polgár Galéria, portfolió, Presser Gábor, programajánló, Prospero könyvtára, Protokoll, Próféták, Pécs, Pécsi Sándor, Radikális Szabadidő Színház, Radnóti Színház, Rajkai Zoltán, RaM Colosseum, Riviéra, Robert De Niro, Roma Művészeti Fesztivál, RÖVID, Sangre Nueva & Jóvenes Flamencos, Sebestyén Márta, Sings Serge Gainsbourg – Via Japan, Slavomir Mrozek, Sumonyi Zoltán, Szabadesés, Szacsvay László, Szent Johanna, Szirtes Edina Mókus, Szkéné Színház, Szondy Melinda Kísérleti Adás kritika Katona József Színház Moliére A mizantróp, szputnyik hajózási társaság, Szurcsik János, Szépművészeti Múzeum, Szépművészeti Múzeum iPad múmia, színház, Színház- és Filmművészeti Egyetem, színház- és filmművészeti egyetem, SzólóDuó 2012, Takátsy Péter, Tallinn, Tasnádi István, Tennessee Williams, Thomas Mann, Thália Színház, Titanic filmfesztival, TranzDanz, tárlatvezetés, Térey János, Tóth Krisztina, Török Ferenc, Ujlaki Dénes, Ulrich Hub, Urbán Ádám cirkusz képriport, utazás, Vachter János, VESZPRÉMFEST2012, videó, videóklip, Virágos Magyarország, VIZA (US), Vágyvillamos, Vígszínház, Vízraktér, vörös, William Shakespeare, World Press Photo, World Press Photo Néprajzi Múzeum kiállítás, Woyzeck, zene, Írók Boltja, Ódry Színpad, Ördöglakat, Örkény 100, Örkény István Színház, Öt Templom Fesztivál, Új Színház, ŐS MINI 1971 - 2011

Kísérleti Adás

Elsősorban a kultúrát szeretnénk minél szélesebb spektrumban közvetíteni, mellette tehetségesnek ítélt embereknek publikálási lehetőséget biztosítani.

Kísérleti Adás

Ha kérdésed van, vagy észrevételed, vagy szívesen publikálnál a Kísérleti Adáson, írj nekünk: kiserletiadas@gmail.com

Ország: Magyarország
Település: Budapest
Link: kiserletiadas.postr.hu

Figyelmeztetés A Kísérleti Adás tartalmának írásbeli engedély nélküli újraközlése bármely portálon, internetes fórumon, blogon, illetve intézményi és privát honlapon szigorúan tilos, mert törvénybe ütközik, s így azonnali és automatikus jogi következményekkel jár. Kizárólag hivatkozás elhelyezésekor használható fel a szöveg, de akkor is csak a bevezető rész (lead) végéig, illusztráció nélkül. All rights reserved.

eXTReMe Tracker